Mi van a táskámban?

Ma megmutatom nektek mi van a táskámban.

Táska mániás vagyok ezért rengeteg táskám van, de úgy érzem most találtam meg az igazit. Elég nagy mert mint láthatjátok majd sok mindent hordok magammal munkába. Ez most a mindennapi holmijaim. Ezzel túl tudnék élni egy katasztrófát is ismerőseim szerint.

Lássuk először is a táskát.

A mostani kedvenc táskám ez a Desigual táska. Saját magam leptem meg vele nőnapra. Elég nagy és ezért szeretem. Kívülről pillangók díszítik. Az elől látható két zsebbe amit mindig találhatók sajnos nem tudtam lefotózni. Az egyikben a lakáskulcsom a másikban a kocsi kulcsom van mindig. A belsejében több zseb található azokba szoktam az apróságokat elhelyezni.

Lássuk mit rejt a belseje:

Az első hármas a Bullet Journal-om, az ebook olvasóm és a tolltartóm. Ezeknek mindig nálam kell lennie. Nem tudhatom mikor kell sokat várnom, olyankor mindig olvasok. Jobban szeretem az Ebook olvasót, mert kisebb helyet foglal és jó vele elütni az időt. Ha a Bullet Journalra kíváncsiak vagytok akkor tudok adni linket én még csak most kezdtem. A munkámmal kapcsolatos teendők vannak benne leginkább.

A következő és egyben a legfontosabb dolog a telefonom. Most egy Samsung A5 2017-es telefonom van. Nagyon meg vagyok vele elégedve.

A következő kupac a papír zsebkendő amiből mindig viszonylag sok van nálam. Sajnos allergiától szenvedek ezért ezekre mindig szükségem van.

A következő a rágó és cukorkás kupac. Most két Orbit van nálam. Nagyon szeretem mind a kettőt. Az autómba is van egy nagy doboz rágó de egy csomaggal mindig kell lenni nálam.

Ami elengedhetetlen még az a dezodor és a kéz fertőtlenítő. Most a Dove körtés és aloés deóját használom és a The Body Shop abszintos kéz fertőtlenítője. Parfüm nincs nálam, mivel karácsonyra kaptam egy parfümöt aminek az illata egész nap kitart.

Ez a páros a pénztárcám és  az irat és kártyatartóm. Az irattartóm egész nagy mivel ebbe kényelmesen elfér a TB kártyám. A pénztárcámat a netről rendeltem olasz és bőr nagyon szeretem. A netről rendeltem. Az irattartót pedig az Auchanba vettem.

Ez egy tükör. Karácsonyra kaptam és világítós is és nagyítós is.

Sebtapasz mindig van nálam mert szerencse csomag vagyok. Mindig tele vagyok sérülésekkel. Hol a papír vágja meg az ujjam de még a késekkel is önveszélyes vagyok.

Mivel szemüveges vagyok mindig van nálam szemüveg törlőkendő. Ezeknek hasznát veszem. Nem csak én használom, hisz az egész család szemüveges. Ezt a fajtát a DM-ben tudjátok megvenni. Szerintem a legjobb féle. Próbáltam már egy párat, de ez a legjobb.

Ezt a cuki körömreszelőt a DM-ben vettem. Nagyon aranyos. Baglyos. Több körömreszelő van benne. Még nem használtam. Csak most vettem.

Ezt a kézkrémet a The body shopban vettem még karácsonykor. Mind a hármat megvettem ami idén volt. Most ez van soron. Ez egy fűszeres alma illatú. Nagyon jót tesz a kiszáradt kezemnek.

Ha nagy a meleg és fel akarok frissülni a Balea dezodoráló törlőkendői vannak a táskámban. Nagyon jók.

Ezért nem használtam még az előbb mutatott Baglyos körömreszelőit mert ebben is van. Ez egy kis manikűrkészlet. A Rossmanba vettem. A célnak tökéletesen megfelel.

A táskámban mindig van egy pár szem gyógyszer is. Most negrót, torokfertőtlenítőt és fejfájásra találtam gyógyszert.

És végül de nem utolsó sorban ez a 30-as fényvédős Labello van a táskámban.

Ezeket hordom mindenhova. Amint látjátok sok The Body Shop termék van nálam. Ha kíváncsiak vagytok hogy miket használok még tőlük akkor a bejegyzés alatt írjatok üzenetet és szívesen megmutatom. További szép napot. Sziasztok.

Ajánló
Kommentek
  1. Én