December 2.

Adventi kalendárium, Adventi koszorú, Illatos asztaldísz

December 2. Adventi kalendárium, Adventi koszorú:

A Balea adventi kalendárium 2. ablaka egy Intenzív sampont rejtett igénybevett hajra 50 ml-es kiszerelésben.

Adventi kalendáriumoknál két eset lehetséges. Gyereknek, vagy felnőttnek szeretnénk. Én egyik esetben sem vagyok oda a boltban kapható kalendáriumokért.

Attól, hogy gyerek, ha már iskolások és nagyobbak nagyon megtudnak örülni, egy – egy a tízóraijuk mellé rejtett apró édesség. Ha pedig már tart a téli szünet akkor az ágy mellé egy – egy apró csokoládé mire felébrednek, hogy azt lássák meg.

Amíg kisebbek a gyerekek addig készíthetünk házilag is adventi kalendáriumot.

Szükségünk van hozzá:

-          24 tasakra

-          24 csipeszre

-          1 girlandra

-          Bármilyen tetszőleges édességre

-          Színes tollra, vagy ceruzára

-          Színes szalag

Elkészítés:

  1. A tasakokra egyesével írjunk rá 1 – 1 számot 1-24-ig.
  2. Helyezzünk bele mindegyikbe valami apróságot.
  3. Kössük be a tasakok száját a színes szalaggal.
  4. Helyezzük, a girlandot olyan helyre ahol a gyerek eléri majd a rajta lógó tasakokat.
  5. A tasakokat helyezzük a girlandra és rögzítsük a csipeszekkel hozzá. A fa ruhacsipeszek ezek tökéletesek hozzá.

Ha párunknak szeretnénk adventi kalendáriumot készíteni azt is meg lehet oldani.

Hozzávalók:

-          1 nagyobb befőttesüveg

-          24 kicsi méretű csokoládé

-          24 papírlap

-          Toll

-          Valamilyen ragasztó

Elkészítése:

  1. A 24 db papír mindegyikére írjunk egy kedves üzenetet.
  2. Csomagoljuk bele egyesével a csokoládékat.
  3. Ragasszuk is le.
  4. Helyezzük a befőttesüvegbe őket. Nem lényeges rá számokat írni, hisz itt a meglepetés a fontos.

Adventi koszorú:

Nem szükséges a hagyományos kör alakú koszorút készíteni. Sőt én nem is szoktam.

Hozzávalók:

-          4 gyertya, vagy teamécses (lehet illatos is)

-          Gyertyatartó, vagy mécsestartó

-          Fenyőág

-          Tál, vagy tálca

-          Bogyók

Elkészítés:

  1. Helyezd el a tálat tetszőleges helyre.
  2. Helyezd el rajta a mécsestartót, vagy gyertyatartót
  3. Helyezd el rajta a fenyőágakat.
  4. Rendezd el rajta a bogyókat.

Illatos asztaldísz:

Én minden évben elkészítem ezt a díszt. Az illata belengi az egész helyiséget ahova elhelyezem.

Hozzávalók:

-          1 db vastagabb héjú naracs

-          Szegfűszeg

-          Tálka, vagy tányér

Elkészítése:

  1. Vedd a kezedbe a narancsot.
  2. Képzeld el, hogy milyen mintát tudnál elképzelni rajta.
  3. Ezen minta szerint szurkáld bele a szegfűszegeket.
  4. Helyezd a tálra, vagy tányérra és helyezd el a ház egy tetszőleges pontján.

 

December 1.

Karácsonyi készülődés minden napjára megpróbálok hozzni egy cikket.

A Balea adventi kalendárium első ablaka alatt egy 50 ml krémes tusfürdő volt számomra nagyon kellemes téli illatban.

Ezen a napon összeírom a részletes listát, hogy mi is lesz a részletes menü karácsonykor. Amiket lehet, előre beszerzek. Nekem az a szokásom, hogy ahogy írom a listát mellé írom a hozzávalók listáját is.

Itt van például egy menüsor tőlünk és a hozzávalók listája is. Ha valakit érdekel valaminek a receptje az írjon kommentet és leírhatom a receptet:

Előétel:          Lazacos kaviáros pirítós

Leves:           Borleves tejszínhabbal és pirított mandulával

Főétel:           Wellington szűzérme

                    Kijevi csirkemell

                    Töltött gombafejek

                    Töltött aszaltszilva

                    Sült pisztráng

Köretek:       Puliszka

                    Rizs

Saláták:        Savanyúság, házi

                    Kukoricasaláta

Italok:          Pezsgő

                   Ásványvíz

                   Gyömbér

Édesség:      Gyümölcskenyér

                   Muffin

                   Habcsók

                   Mákos guba

Hozzávalók:

-         Füstölt Lazac

-         Kaviár

-         Kenyér

-         Vörösbor

-         Habtejszín

-         Forraltbor fűszerkeverék

-         Szeletelt mandula

-         Sertés szűz

-         Leveles tészta

-         Bacon szalonna (több csomag)

-         Gomba

-         Csirke

-         Vaj

-         Fokhagyma

-         Zöldfűszernövények (lehetőleg friss cserepes)

-         Pisztráng (a Lidl-be lehet kapni egészet néha)

-         Camping tömlős sajt

-         Fokhagyma

-         Aszalt szilva

-         Egész mandula

-         Kukorica liszt

-         Rizs

-         Sárgarépa

-         Zöldborsó

-         Konzerv kukorica (lehetőleg Bonduelle)

-         Póréhagyma

-         Tejföl

-         Majonéz

-         Mustár

-         Citrom

-         Fehér bors

-         Pezsgő

-         Ásványvíz

-         Gyömbér

-         Aszalt gyümölcskeverék

-         Étcsokoládé

-         joghurt

-         étolaj

-         liszt

-         cukor

-         friss gyümölcs

-         Mák

-         kifli (semmiképp nem az utolsó pillanatra hagyni, mert kell, hogy kicsit szikkadjon.)

Amiket lehet, előkészítek előre. Például a fűszervajat a kijevi csirkemellhez be lehet előre keverni és a fagyasztóban eláll karácsonyig bőven. A nehéz holmikat előre beszerzem, hogy lehetőleg ne a nagy káoszban próbáljam kapkodva beszerezni. A listát kirakom a hűtőre és az utolsó pár napra csak azokat hagyom, amiket feltétlen frissen kell beszerezni.

Díszítéshez szoktam csinálni mézeskalácsot is. Azt is előre elkészítem. Aprólékosan mindent megtervezek, mivel hétköznap dolgozom, és csak hétvégén van ilyesmire időm.

A bevásárló listám mindenre kiterjed és van ami egyébként is megvan a háztartásomban, de szenteste előtt egy héttel mindig végig nézem, hogy mit kell még beszerezni és írok egy szűk listát amit nem írtam meg. Amihez már minden elővan készítve azt ki szoktam a menün is pipálni.

Az utolsó napra csak a frissen elkészítendő dolgok maradnak, mert én még 24-én is dolgozom és fát is kell díszíteni.

Tehát elfoglalt háziasszonyoknak azt tanácsolom, hogy elkerüljék a kapkodást és a idegeskedést, hogy mindent tervezzenek meg. A gyerekekre is rá lehet bízni dolgokat attól függően, hogy hány évesek.